Szubjektív gondolatok a mediációról

2020.08.24. | Mediáció

Mediáció. Szeretem ezt a szót. Még akkor is, ha gyakran összetévesztik a meditációval. Bár nagyon különböző dolgokról van szó, mégis találok a két tevékenységben közös vonást.

Ha meditálok, azért teszem, hogy egyfajta nyugalmi állapotot érjek el a magam számára, hogy a külvilág zaja ne tolakodjon be a belső világomba. Szükségem van a bensőséges csendre önmagammal, ha meditálok, ráhangolódom a belső világomra.

De mit teszek, ha mediálok?

A mediálás célja ugyanúgy egy nyugalmi állapot elérése, hisz a cél az, hogy egy konfliktust megoldjunk, lezárjunk és a helyzet nyugvópontra jusson. Ha mediálok, ugyanúgy ráhangolódom, csak nem önmagamra, hanem egy adott konfliktus szereplőire, mert meg akarom érteni a konfliktus mögött húzódó motivációkat, érzéseket. Így számomra a mediáció szó sokkal inkább fejezi ki a tevékenységet, amiért lelkesedem, mint a közvetítői tevékenység kifejezés, amit kissé lélektelennek érzek. Persze ettől ugyanarról a tevékenységről van szó.

A mediátor abban segít, hogy egy konfliktus az abban résztvevő felek számára megoldódjon és mindenki elégedetten távozzon, mert a helyzet számukra nyugvópontra jutott. A konfliktusok nagy részében nem az Igazságról van szó, hanem érdekek ütközéséről, amit érzelmileg érintett helyzetben a konfliktus szereplői nem képesek objektíven látni. A mediáció egy működő módszer a konfliktusaink feloldására. Nem csodaszer, a sikeressége az érintett felek együttműködési készségétől függ, a mediátor ebben tud segíteni. De nagyszerű módszer, mert a céltól függően lehetőséget teremt a felek további együttműködésére vagy a békés elválásra.

Nekem a mediáció az együttműködésről, a felelősségvállalásról és a jövőre koncentrálásról szól. És arról, hogy a felek maguk akarnak dönteni a saját ügyeikben és nem engedik ki az irányítást a kezükből. Persze lehet, hogy a mediáció nem lesz sikeres. De akkor is ott marad a felekben a “mindent eszközt megpróbáltam, ami a rendelkezésemre áll” jóérzése.