+36305207336 info@kkv-tuning.hu

a legértékesebb erőforrásra koncentrálva

Hr-pult

Miről szól az ajánlatunk?

Vállalkozásod számára a foglalkoztatottakkal kapcsolatos kötelezettségek szigorúan szabályozottak és gyakran változnak.

 

Ez, amit szűkebb értelemben munkaügynek és bérszámfejtésnek nevezünk, folyamatosan változó és önálló szakmai terület, egyik meghatározó része  vállalkozásod működésének, hiszen elkötelezett és elégedett emberekkel minden kihívást könnyebb teljesíteni.

 

Úgy gondoljuk, hogy a munkaerőre, mint erőforrásra fordított figyelem jó befektetés, és sokszorosan megtérül vállalkozásod számára.

Lehetnek a legdrágább eszközeid, ha nem áll rendelkezésedre szakmailag megfelelő és munkáját felelősségteljesen végző munkaerő, nem vagy nagyon nehezen tudsz eredményt elérni.

 

A változatosság erősebbé teszi a csapatot, mert a közös sikerhez mindenki saját erősségeivel és a küldetésünkre vonatkozó sajátos látásmódjával járul hozzá.

 Scott Kelly amerikai űrhajós

„Munkaügy? Bérszámfejtés? Társadalombiztosítás? Hagyjuk az egészet, majd a könyvelő megoldja!” Ez bizonyos számú munkavállalóig még akár igaz is lehetne, azonban a valóság nem ez. Miért? Mert nem a véletlen alakította, hogy a könyvelés és a munkaügy/bérszámfejtés külön szakma lett.

Mindegyik speciális tudást, gyakorlatot és szerteágazó szakmai ismeretet igényel. Ahogy egy könyvelőnek nem feladata naprakészen követni a családi adókedvezménnyel kapcsolatos változásokat, úgy egy bérszámfejtő sem mélyed el az ÁFA törvény rejtelmeiben. A két terület szakemberei nem helyettesíthetők egymással, hanem kéz a kézben járva egészítik ki egymást. 

Ha nincs lehetőséged vagy szükséged ezen feladatokra teljes állásban foglalkoztatni valakit, aki ezt szakértelemmel intézi helyetted, akkor a legjobb helyen jársz, hogy megoldjuk ezt a problémádat!

Miben segítünk neked?

Abban, hogy a vállalkozásod számára egyedi, személyre szabott szolgáltatást kínálunk.

Ha mikro-, és kisvállalkozó vagy valószínűleg nincs munkaügyes alkalmazottad. A munkaszerződéseket vagy magad írod, vagy a könyvelődtől kaptál egy biankó, teljesen általános sablont. A munkaügy egy muszáj-terület, és annak, aki nem szereti ezt csinálni, csak egy halom felesleges papírt jelent.

A munkaügyi ellenőrzések, perek, büntetések sarkalatos pontjai lesznek ezek a „felesleges papírok”. Ugyanis, mint vállalkozó és egyben munkáltató, mérettől függetlenül te sem mentesülsz a törvényi kötelezettségek alól.

A pontos bérszámfejtés alapja a jó munkaügyi nyilvántartás. Mit tehetünk ennek érdekében? Határidőket szabunk magunknak és a dolgozóinknak is azért, hogy mindenkinek időben legyen fizetése, és ne utólag rendezzük a reklamációkat vagy javítsuk az esetleges hibákat.

Milyen előnyökkel jár a munkaügy és bérszámfejtés kiszervezése?

Nincs szükséged saját munkavállalóra és kevesebb lesz a költséged. Nem kell fizetned az erre a munkára felvett dolgozó havi bérét és járulékait,  a bérszámfejtő szoftver licenc díját, a jogszabály változása miatti képzések költségét.

Ezen felül, mivel a problémát átadtad nekünk, nem neked kell a különböző határidőket figyelni a bevallásokhoz, igazolások kiadásához.

Miért jó ha mindkét terület rendben van? Nagy  terhet és kockázatot vesz le a válladról. Ráadásul a dolgozóid is elégedettebbek lesznek.

A HR-pultnál a következő szolgáltatásokat veheted igénybe:

Munkaügyi szolgáltatások

Munkaszerződés készítése munkaügyi szakjogásszal egyeztetve

A vállalkozásodban jelenleg érvényben lévő munkaszerződések jogszabályi megfelelés szerinti aktualizálása, ezen szerződések módosítására történő javaslattétel. Esetlegesen feltárt hiányosságok megszüntetése

Munkaügyi nyilvántartások vezetésében történő segítségnyújtás (dokumentumtár)

Szabadságok számítása, pótszabadságokhoz kapcsolódó és egyéb nyilatkozatok aktualizálása

A munkaügyi szolgáltatások igénybe vehetők eseti jelleggel, vagy folyamatos ügyintézés formájában.

Bérszámfejtési, társadalombiztosítási szolgáltatások

Munkavállalók be- és kiléptetésével kapcsolatos nyilvántartás, nyomtatványok kitöltése, NAV felé történő adatszolgáltatás

Kilépő dolgozók hóközi elszámolása

Kitöltött jelenléti ívek bérrendszerbe történő átvezetése

Bérszámfejtés, havi változások számfejtése (műszakpótlék, jutalmak, stb.)

Munkavállalói letiltások és levonások kezelése

Fizetési jegyzék, aláíró listák készítése

Havi járulékbevallás elkészítése és NAV felé történő adatszolgáltatás

Táppénz, CSED, GYED és GYES ügyek adminisztratív intézése

Miért minket válassz?

Olyan szolgáltatáscsomagokat állítottunk össze kifejezetten mikro- és kisvállalkozások számára, amelyek alkalmazkodnak vállalkozásod fejlődéséhez és a munkaerővel kapcsolatos igényéhez.

Hozzád alkalmazkodunk

Olyan szolgáltatást ajánlunk, ami a vállalkozásod igényeihez alkalmazkodik.

Ez a Te irodád!

Segítünk a saját adminisztrációs folyamataid kialakításában, hisz van ebben tapasztalatunk.

Benned hiszünk

Számunkra fontos, hogy a támogatásunkkal sikeres vállalkozóvá válj,

Amiben többek/mások vagyunk

Számunkra fontosak a munkavállalód is, hiszen úgy hisszük, hogy egy vállalkozás működését nagyban segíti az elégedett dolgozó. Amennyiben nem a cégednél kihelyezett szolgáltatásunkat veszed igénybe, ahol munkavállalód akár személyesen is kapcsolatba léphet velünk, úgy lehetőséget biztosítunk, hogy elérhetőek legyünk dolgozód számára. Nem tartjuk jó gyakorlatnak, ha egy probléma több emberen keresztül jut el a hozzáértő, ügyintéző személyhez.

Start

Te jössz hozzánk.

Start extra

Mi megyünk hozzád.

Haladó

Ott dolgozunk nálad, akár a saját szotvereiddel.

Start

A HR-pult szolgáltatások nyújtása irodánkban történik, rendszeres személyes konzultációval. Röviden, te jössz hozzánk.

Azoknak a vállalkozásoknak javasoljuk ezt a csomagot, akik elsősorban önfoglalkoztató vállalkozások, vagy csak néhány havibéres alkalmazottjuk van. Fontos a havi személyes kapcsolattartás, amikor megkapjuk a munka elvégzéséhez szükséges papírokat, nyilvántartásokat és egy konzultáció keretében áttekintjük az aktuális feladatokat. Természetesen, amennyiben belépő illetve kilépő dolgozó van, az azonnali információ átadást igényel.

Start extra

A HR-pult szolgáltatások nyújtása irodánkban történik, havi rendszeres konzultációval a telephelyeden. Röviden, mi megyünk hozzád.

Veheted ezt kényelmi szolgáltatásnak, de valójában nem az. A telephelyeden való konzultáció fontos információforrás számunkra. A dolgozóid számára is lehetőséget adunk a személyes megbeszélésre.

Azoknak a vállalkozásoknak javasoljuk ezt a csomagot, akiknek több alkalmazottjuk van,  dolgozóik nem feltétlenül havibéresek, és saját belső ügymenetükben is fontos a rendezettség és naprakészség. A vállalkozási tevékenységük növekedésben van, ami megjelenik a munkaügy területén is.

Haladó

A HR-pult szolgáltatások nyújtása telephelyeden történik akár heti gyakorisággal. Röviden, ott dolgozunk nálad. A munkavégzés történhet akár a saját szoftvereddel is.

Azoknak a vállalkozásoknak javasoljuk ezt a csomagot, ahol komoly és összetett munkaügyi, bérszámfejtési folyamat zajlik, a létszám meghaladja a 25-30 főt, de nem szükséges, hogy napi 8 órában szakember kontrollálja ezt a területet. A nyilvántartási, bérszámfejtési tevékenységet a saját szoftvereddel is végezhetjük, így a nyilvántartásaid, adataid közvetlenül a te birtokodban lesznek. Ez jól jöhet, ha növekedésben vagy és később fejleszteni kívánod ezt a területet.